Rövid ismertető a Clonlara Campuson Kívüli Programról

Milyen diákok számára tervezték a Clonlara programját?

A Clonlara nyitva áll bármely általános- és középiskolai diák számára. Nagyon sokféle diák élvezi a programunk adta lehetőségeket, többek között olyanok, akik:

  • motiváltak megtervezni saját tanulási folyamatukat
  • egy vagy több területen kiemelkedően teljesítenek
  • nem szokványos tanrend szerint tanulnak
  • speciális nevelési igényűek, pl. diszlexia, autizmus vagy hiperaktivitás miatt
  • elhivatást éreznek, pl. az előadóművészetben, zenében, vagy sportban
  • továbbtanulást tervezők illetve nem tervezők
  • lemaradtak a tanulásban betegség, tanulási problémák, vagy egyéb okból
  • kiemelkedően tehtségesek, és szeretnének elmélyedni egy kiválasztott témában
  • egészségügyi problémák miatt nem tudnak részt venni az on Campus oktatásban
  • érdeklődnek a saját tempóban, saját koncepció alapján történő tanulási lehetőségek iránt

 

Hol élnek a diákok?

A világ minden táján! Jelenleg az USA mind az ötven tagállamából, és ezen kívül több mint harminc más országból is vannak diákjaink.

 

Akkreditált a program?

Igen! A Clonlara Campuson Kívüli Program az Accreditation International (Ai), Middle States Association of Colleges and Schools (MSA-CESS) és a National Council for Private School Accreditation (NCPSA) által teljes körűen akkreditált.

 

Hogy működik a Clonlara Program?

A diákok és a szülők szorosan együttműködnek egy Clonlara tanulókísérővel, hogy kidolgozzanak egy olyan tanulási tervet, amely illik a diák érdeklődési köréhez, tehetségéhez, céljaihoz és ambícióihoz. Ezek a résztvevők együttműködnek a diák tantárgyainak megtervezésében: hogyan közelítsék meg a tanulást, milyen anyagokat és forrásokat használjanak, illetve megbizonyosodnak arról, hogy a tanulás megvalósul és dokumentálva van.

A programunk alapvetően bizalom alapú. Az általános iskolás diákok esetében azt kérjük a szülőktől, hogy félévente jutassanak el hozzánk egy fejlődési beszámolót, melyben saját meglátásuk szerint értékelik gyermekük előrehaladását. A tanulókísérők átnézik ezeket a beszámolókat, majd visszajelzést és további javaslatokat adnak, amennyiben szükséges.

A középiskolai programban a diákok egy ún. kredit tervet készítenek minden tantárgyhoz. A kreditszerzés úgy történik, hogy minden teljesített 90 órás tanulási tevékenység 0,5 kreditet ér. (A Clonlara a Carnegie Credit Unit kreditszabványt alkalmazza, amelyet sok állami és magániskolában is használnak.)

Amikor elvégezték és dokumentálták a tanulási tevékenységeiket, a középiskolai diákok elküldik a kreditigénylő lapot a tanulókísérőjüknek értékelés céljából. A diákok mentoraikkal együtt értékelik a munkát, és együtt állapítanak meg egy érdemjegyet a tanulásban történt előrehaladás tükrében.

A Clonlara Iskola hivatalos nyilvántartást vezet a diákok tanulmányairól és eredményeiről. Azon diákok számára, akik megfelelnek a középiskolai érettségi követelményeinknek, akkreditált bizonyítványt állítunk ki. A diák iskolai eredményeiről hivatalos dokumentációt tudunk kiadni más iskoláknak, felsőoktatási intézményeknek, illetve munkáltatóknak.

 

Mik a Clonlara érettségi követelményei?

Az érettségihez 22 tanulmányi kredit szükséges, amelyből 9 szabadon választható. A diákoknak közösségi munkát is kell végezniük, össze kell állítaniuk egy portfóliót, egy olvasmánylistát és teljesíteniük kell a záróvizsgát.

 

Van-e konkrét tanterv, amelyet a diákok követnek?

A Clonlara szándékosan nem rendelkezik előre megírt tantervvel. A diákok készítik el a saját, egyedi tantervüket a Clonlara tanulókísérők, szüleik és a maguk által választott mentoraik segítségével. Feltétlen szabadságot és rugalmasságot biztosítunk diákjainknak a tanulás mikéntjében, nem kényszerítjük őket meghatározott tankönyvek használatára semmilyen tárgyból.

Programunk célja, hogy fejlesszük diákjaink önállóságát és önbizalmát azáltal, hogy a saját tanulásukért való felelősségvállalásra bátorítjuk őket. Pat Montgomery, PhD, a Clonlara alapítója ezt gyakran úgy magyarázta, hogy “a diák maga a tanterv.”

 

Mennyibe kerül a program?

Naprakész információt a tandíjról és az egyéb költségekről a Tandíj és egyéb díjak oldalon talál. A Clonlara egy non-profit iskola, melynek alapvető küldetése van, ezért mindent megteszünk azért, hogy a tandíj illetve az egyéb költségek elfogadható keretek között maradjanak.

 

Mennyibe kerülnek az oktatási anyagok?

A költségek elsősorban az egyes tanulók érdeklődésétől, tanulási stílusától és természetesen a család anyagi lehetőségeitől függenek. A tanulókísérőink szorosan együttműködnek a családdal, és javaslatokat tesznek az oktatási anyagokra a diák és a családi kassza függvényében. Rengeteg oktatási anyag ingyenesen elérhető könyvtárakon, múzeumokon illetve az interneten keresztül.

 

Van-e lehetőség támogatást kapni?

Kidolgozás alatt vannak ösztöndíjaink, hogy minél több család számára tudjunk kedvezményt nyújtani. Ha szeretné támogatni az ösztöndíj alapot, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük!

 

Mikor tudok beiratkozni?

Bármikor! A tanév szeptembertől júniusig tart. Ha év közben szeretne beiratkozni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, itt a beiratkozásért felelős munkatárssal megbeszélhetik a részleteket.

Hírek, események

További információra van szüksége?

Figyelmébe ajánljuk a programról írt rövid ismertetőt vagy vegye fel velünk a kapcsolatot.

A Clonlara koncepciójának köszönhetően még a tanulásért kevésbé lelkesedő diákok is elkötelezett, motivált tanulókká válnak!

A Clonlara a diákok és családjuk rendelkezésére áll mindenféle igényt kiszolgálva a társadalmi sokféleség jegyében; többek között faji, etnikai, nemi, szexuális irányultságbeli, vallási, korbéli, családi állapotbéli vagy anyanyelvi különbségektől és speciális nevelési igényektől függetlenül.

Ai NCPSA MSA-CESS